De nem nekem.... Nem szoktam. Nem tudok. De most 8 előtt már fennt voltam. Nem kaptam a helyem. Néztem Paulát. Néztem Tibort. Izgatottan készülődtek. Öltöztek. Pakoltak. Én is akartam...venni a táskám, s abban a tudatban elindulni az első napon, hogy végre, egy hosszúan rövid nyár után újból találkozni fogok azokkal az emberekkel, akiknek a hiánya végigkisért minden nap...s felkavart érzésekkel újból beleülni abba a padba, amely már otthonunkká vált...és csillogó szemekkel egymást átölelve új és nagy reményekkel nekiindulni egy újabb évnek... de nem. Én csak az ajtóból integettem...és néztem, ahogy eltűnnek egy új kezdet küszöbén... Fáj. Fáj tudni, hogy felnőttem, ami addig volt, az mostmár nincs...Nem tudok beletörődni, hogy többet nem latom az oszim 65 éves ősz szakállas, kalapos fejét...a barátaimat, akiknek az élete az én életem is volt...nem akarom elhinni, hogy nincs többé... az érzések csak kavarognak bennem... Hogy tényleg vége...És vége...És ők elindultak. És én csak integettem...
6 megjegyzés:
Csodálom, hogy te neked ennyire hiányzik a suli...vagy inkább magamon kell csodálkoznom, hogy nekem hogy nem hiányzik? Melyik a furább? :)
ez szép volt!
mind2 normalis...nekem nem a suli hianyzik, nekem TI hianyoztok! ...de azert jo volt talalkozni a tanarok mosolygos, szeretetteljes fogadtatasaval is...
Ez igy kellett legyen.Ennyi volt es szep volt.Biztos lehetsz benne, hogy aki nagyon-nagyon szeret az nem fog maga utan urt hagyni.:)
ugylegyen! :)
Ez úgy is lesz...:)
Megjegyzés küldése