Első parciális.

Fél egy. És nem délbe van. Hanem aaaz, tudod: az a másik napszak. Szóval szeretnék aludni, de nem tudok. Mindig azt mondom magamba: ááá, nincs időm írni a blogra, én nem akarom ezzel tölteni az időm. S amúgyis fölöslegesnek találom hogy mindent leírjak arról, ami velem történik. No way. Értelmetlen lenne. S egy idő után már unalmas is lennék. Ne próbálj ellenkezni, tudom hogy így van.  Nincs időm erre. És tényleg. Napközbe mindig akad egyéb dolog amit tegyek,s ami sokkal fontosabb annál, mithogy magamról írjak. Ma. Egy lány mellett ültem szeminár alatt. Akkor ismerkedtünk meg. És akkorát néztem, annyira ledöbbentem, mikor óra végén, miután jól kibeszéltük magunkat románul, megszólal magyarul.... Azt hittem lehidalok. Hogy ezt te így olvasod, arra gondolsz: mi olyan nagy vaszisztdasz van ebbe? Jogos. De amikor ott vagyok...s csupa románok vesznek körül, sose  kapom a helyem, amikor beszélgetni kell, jobbanmondva sose jutok szóhoz, mert mire lefordítom magamba a magyarul megfogalmazott gondolatom, addig már rég más témánál tartanak...nem könnyű. És maaaaaa, hozzámszóltak...magyarul! Hát ez nagy élmény volt. Annyira örültem neki. :) 20 perc múlva már eggyütt ültünk az asztalnál itthon nálunk, és eggyütt tanultunk a parciálisra. Hadd ne mondjam, szombaton, kb 4 órát szántam a tanulásra. Ezalatt csupán 15 oldalt sikerült elolvasni...mert minden második szót megkellett nézzek a szótárba...gondolom egyértelmü, hogy miért. Nem értem románul :((( Még magyarul is nehéz lenne, nemhogy románnnyuuul... Nehéz...de nem lehetetlen. Nekem most az, de ezzel bátorítom magam...Reggel 7kor csereg az órám. Hátha 10ig még össze tudok szedni egy kis információt...Ez csupán egy kicsi ízelitő volt a kolozsvari életemről. Bevezetőnek most ennyi is elég. Aludni kéne már, nem blogozni...meddig jutottam... hát akkor... holnap lesz életem első parciálisa. Szeretnék jól teljesiteni. Izgulok. Itt befejeztem. Jó éjt, jó reggel, szép napot, szép estét. Ami épp érvényes. Akinek amelyik az inge, azt vegye magára.